Mentőrobogó


2007. decemberében két fiatal mentődolgozó munkaidőn kívül, szabad mentőkocsi hiányában saját motorjukkal siettek egy 2 éves kislány, Alizka újraélesztésére. A motoron semmilyen egészségügyi felszerelés nem volt, ennek ellenére a két szakember sikeresen mentette meg a gyermek életét. Ekkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy miért is nincs a belvárosi dugókban jól használható „mentő robogó"? A „hős mentősök" nem tétlenkedtek, felvették a kapcsolatot a Mille Motor Kft.-vel, akik azonnal biztosítottak számukra egy speciális Atlantic 250 -es robogót.

Mivel a FÖNIX-MED Zrt. céljának tekinti a hatékonyabb, gyorsabb sürgősségi betegellátást, és támogatta a kezdeményezést, így az egészségügyi felszereléseket és az üzemeltetés teljes költségét magára vállalta.  Ezen lépések után indulhatott el az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt Magyarország első mentőrobogója.

A járművön minden olyan eszköz megtalálható, amit a mentési rendelet kötelezően előír; ez megegyezik az úgynevezett kiemelt mentőgépkocsik felszerelésével, természetesen a szállító eszközökön kívül.

A robogó kettős feladatot lát el. Egyrészt lehetővé teszi a gyors helyszínre érkezést a forgalmi dugók kialakulása esetén is, hogy a betegellátás mielőbb megkezdődhessen, másrészt számos, kórházi ellátást nem igénylő esetben a szakember helyben orvosolhatja a felmerült problémát.

A Főnix mentőrobogó 2008 júniusától minden munkanapon 8 és 20 óra között áll a rászorulók rendelkezésére. A FÖNIX-MED Zrt. hisz a társadalmi feladatvállalás fontosságában, abban, hogy a rászorultak biztonságosan, magas színvonalon és a lehető leggyorsabban kerüljenek sürgősségi ellátására, ezért ezt a típusú tevékenységét állami támogatás nélkül végzi.

Ön is támogathatja a mentőrobogó szolgálatot a

FŐNIX Speciális Mentők Alapítványon keresztül!

Adószám:             18249200-1-43
Bankszámlaszám: 11720001-20207711

Elérhetőségek:
Honlap:                       www.mentorobogo.hu
Email:                         mentorobogo@fonixmed.com vagy gabor.siklosi@fonixmed.com
Telefon:                      (+ 36-30)2000-039




<<Vissza az előző oldalra






FŐNIX-MED Zrt.
1125 Budapest, Diós árok 1-3.
Levelezési cím:

1525 Budapest, Pf. 154.
Iroda
Tel : (+36-1) 489-0870
Fax: (+36-1) 489-0871

kapcsolat@fonixmed.com
Szolgálatvezetés
Tel : (+36-1) 200-0100
Fax: (+36-1) 202-0765

alarm.center@fonixmed.com