Főnix mitológia

A főnix egy mitikus szent tűzmadár, mely eredetileg az egyiptomi mitológia egyik teremtménye volt. A főnix a monda szerint 500, 1461 vagy 15 294 évig élt (attól függően, melyik forrásban olvasunk róla). A főnix gyönyörű vörös-arany tollazatú hím madár, mely élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég. A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, amely bebalzsamozza az öreg főnix maradványait egy mirhából készült tojásba, és eltemeti Héliopoliszban, a „nap városában”.

Az egyiptomiak a főnixet (óegyiptomi nyelven: benu) gólya- vagy gémszerű madárnak tartották és szoros összefüggésben állt a felkelő nappal és a napistennel, Rével. A görögök átvették a benu megnevezést, mely később egyenértékűvé vált saját phoinix szavukkal, ami Fönícia nevéből eredt, bíborvöröset jelentett. A görög és római ábrázolások a madarat inkább pávához, vagy sashoz hasonlónak mutatták. A görögök szerint a főnix Arábiában élt egy kút mellett, hajnalban megfürdött a kút vizében, Apollón pedig megállította kocsiját, a napot az égen, hogy hallgassa énekét.

A főnix a feltámadás és az örök élet jelképeként a korai keresztény irodalom egyik népszerű témájává vált. A Földön minden időben csak egyetlen Főnix létezik, ami megöregedve fából és fűszerekből (fahéjból) máglyát épít, amire rátelepszik. Szembefordulva a Nappal tüzet gyújt, egyesek szerint egy kődarabhoz csiszolva csőrét, majd a szárnyaival addig szítja a tüzet, míg teljesen el nem hamvad.

A kereszténységben az időszakos megjelenés és újjászületés, az örök élet és a feltámadás jelképe a Főnix, akárcsak maga Krisztus, akinek ez az egyik szimbóluma. A Főnix a paradicsomba jutott, üdvözült lélek jele, míg síremlékeken a romolhatatlanságot és halhatatlanságot jelképezi. A teológiában a Remény allegóriájaként szerepel.