A mentőrobogósokkal érkező önkéntesek eközben a gátakon dolgoznak, a FŐNIX-MED Zrt. pedig mobil-rendelőt biztosított az orvosi vizsgálatok helyszíni elvégzéséhez.
A mentőrobogósok egy kamionban berendezett mobil orvosi rendelővel pénteken délután érkeztek meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádkércsre, ahol a Hernádon levonuló árhullám veszélyezteti a települést. Először felmérték, hogy a faluban, illetve a környező településeken élőknek mire van szükségük, majd elindultak az adományokat szétosztani - mondta el a Független Hírügynökségnek Siklósi Gábor, a szolgálat vezetője. Mint mondta, 500 kilogramm kenyeret, ásványvizet, de még pelenkát is osztottak az embereknek, volt, akiknek az otthonába csak csónakkal tudták bevinni az adományokat.
Az adományok szétosztása mellett a mentőrobogósok orvosi segítséget is nyújtottak. A faluban minden harmadik embert elláttak, főként beteg időseket. Van két állapotos kismama is, akiknél ha megindul a szülés, le tudják vezetni a mobil rendelőben - mondta Siklósi Gábor.
Miközben a mentőrobogós szolgálat 8 munkatársa az adományok szétosztásával és a betegek ellátásával foglalkozik, a velük érkezett önkéntesek a gátakon segítenek.
Forrás: www.mon.hu