HBLF Szervezeti sokszínűség fotópályázat díjátadó


A HBLF 2011. március 23-án tartotta a „Szervezeti sokszínűség; „Egy kép az egyenlő esélyekről – generációk találkozása és egészségmegőrzés a munkahelyen” című amatőr fotópályázatának ünnepélyes díjátadóját és kiállítás megnyitóját az IBS-en.  Mindkét kategóriában a főnyereményt a Főnix-Med Zrt. felajánlásában Dr. Zsolnai Gábor kereskedelmi igazgató nyújtotta át.
A kiállítás megnyitón köszöntőt mondott Dr. Füredi Gyula, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviselője és az Országos Alapellátási Intézet főigazgató-helyettese; a kiállítást megnyitotta Pánczél Andrea, a MOL kommunikációs vezetője.

A zsűri döntése alapján az Egészségmegőrzés a munkahelyen kategóriában I. helyezést ért el Kondorosi János „Tai-Ji a mozgás pillanata” című képpel, a Budapest Bank Zrt. munkatársa,  II. helyezést ért el Kaló Alexandra, a Vodafone Hungary munkatársa, szintén II. helyezést ért el Tóth Endre Nándor, a Vodafone Hungary Zrt. munkatársa, III. helyezést ért el Sályi Orsolya, a Magyar Telekom munkatársa.
A Generációk találkozása a munkahelyen kategóriában I. helyezést ért el Bakos Barbara, „Tűzoltó leszek és katona…” című képével, MOL Nyrt. munkatársa, II. helyezést ért el Szatmári Zsófia, a Ramada Plaza Budapest munkatársa, III. helyezést ért el Valkó Dávid, a Fővárosi Vízművek Zrt. munkatársa. 

A HBLF 2010. novemberében hirdette meg pályázatát, melyre 32 gazdasági szervezet munkavállalóitól érkeztek be pályaművek a következő két kategóriában: I. Egészségmegőrzés a munkahelyen, II. Generációk találkozása a munkahelyen.
Díjat adott át Zsolnai Gábor, a Főnix-Med Zrt. kereskedelmi igazgatója, Iker Bernadett, a Next Consulting Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Szabolcs, Corinthia Hotel Budapest igazgató-helyettese.
A zsűri tagjai Czakó Borbála, a HBLF Elnöke; Gothárdi Ibolya, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese, a HBLF a Sokszínűségért HR munkacsoport vezetője; Vrannai Katalin, a Figyelő rovatvezetője; Ránki Zsuzsanna, az IBS Vállalati Kapcsolatok Központ Vezetője; Endrei Judit, a Kor-határtalanul program alapítója; Hegyesiné Orsós Éva, a HBLF Egészség munkacsoportjának vezetője, a Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az éveknek" Országos Szövetség elnöke és Nagy Z. László fotóművész.

„A két évvel ezelőtti sikeren felbuzdulva eldöntöttük, hogy folytatjuk a bevált gyakorlatot, és újra meghirdettük a pályázatot. Azokban a témákban vártuk az alkotásokat, melyekkel jelenleg aktívan foglalkozunk: az egyik a generációk találkozása, a másik az egészségmegőrzés a munkahelyen. Az idén már több mint 100 fotóból választotta ki a szakmai zsűri a legjobbakat, ezek kerültek bele ebbe a színes összeállításba. - írja Gothárdi Ibolya, a HBLF a Sokszínűségért HR munkacsoport vezetője a pályaművekből összeállított fotóalbum előszavaként.
A pályázatra beérkezett legjobb huszonnyolc képből a HBLF HR munkacsoportja vándorkiállítást rendez. A képek a vándorkiállítás keretében fél éven keresztül lesznek megtekinthetőek a pályázó vállalatoknál, és más, érdeklődő vállalatok székhelyein, valamint további esélyegyenlőségi rendezvényeken, konferenciákon. A kiállított képek kiadvány formájában is megjelennek, így minden érdeklődő számára elérhetők lesznek.



<<Vissza az előző oldalra






FŐNIX-MED Zrt.
1125 Budapest, Diós árok 1-3.
Levelezési cím:

1525 Budapest, Pf. 154.
Iroda
Tel : (+36-1) 489-0870
Fax: (+36-1) 489-0871

kapcsolat@fonixmed.com
Szolgálatvezetés
Tel : (+36-1) 200-0100
Fax: (+36-1) 202-0765

alarm.center@fonixmed.com